a 19. és 20. sz.-ban a Mátrától és a Bükktől É-ra fekvő medence jellegű területek, ill. az Ipoly völgye (Ipolyságig) magyar parasztságának népi neve. Az adott földrajzi kereteken belül az elnevezés alapján pontosan megállapíthatatlan a palócok lakóhelyének kiterjedése, mivel a szó a parasztság körében gúnyos, pejoratív jelentésű. A palócok írásos említése a 17. sz. óta ismert. � A palóc név az orosz, lengyel palovec �kun� jelentésű szó átvétele, azonban valószínűleg a → kunok 13. sz.-i tömeges beköltözése előtt kis csoportokban, a magyarság között megtelepült kun elemek megjelölésére szolgált. Feltehetően rájuk utal a bélapátfalvi kolostor �kunok bélháromkúti apátsága�-ként (Abbatia Trium Fontium de Beel Cumanorum) való említése (1232). Így joggal tekinthetjük a korai 19. sz.-i néprajzi irodalom alapján is Bélapátfalva szűkebb környékét a palócok eredeti (19. sz. előtti) településhelyének. Hasonlóan történetileg mély gyökerű és hiteles lehet egyes mátrai helyeknek a palócokhoz való kötése. A korai Árpád-kori hevesi�borsodi palóc�kun telepek szórványosak, elszigeteltek lehettek, ezért a palócok � más csoportoktól eltérően � nem kaptak közjogi kedvezményeket, kiváltságokat, és nem történt letelepítésük rögzítése krónikáinkban, okleveleinkben sem. Nyelvi és népi felszívódásuk a környék lakosságába rendkívül gyors lehetett, beolvadásuk a 13. sz. első felében befejeződött. Amikor még az egri püspök környezetében voltak török nyelvet ismerő papok, és a kunok beköltözése és huzamos mo.-i jelenléte nem konzerválhatta a Mátra környékén élő palócok kun nyelvét, népiségét. Így az egykori népnév egy-két szűkebb településcsoport lakóinak megkülönböztető nevévé válhatott a kései középkorra, és írásos nyoma csak szórványosan bukkant fel a 17. sz.-ban tömegesebbé váló forrásanyagban. A 19�20. sz. folyamán az élő népi hagyomány alapján palócnak tartott szűkebb csoport kultúrájával, nyelvjárásával rokonságot mutató táji környezetre egyre tágabb határok között alkalmazták a palóc megjelölést. Így pl. az Ipolytól Ny-ra eső terület É-i részét a Vágig Ny-i, a K-re esőt a Hernádig K-i palóc területként kezelték (→ Palócföld). Ez az eljárás ahistorikus, mivel a 18�19. sz. legfeljebb a késő középkorban gyökerező társadalmi, gazdasági, kulturális jellemzőit egy történetileg is nagyon nehezen követhető, a nagytáji keretekben kezdettől fogva már csak létszáma miatt is alárendelt szerepet játszó korai Árpád-kori csoporttal való azonosítást sugallja. � A kérdés néprajzi vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy a kutatást sokáig olyan néprajzi munkák határozták meg, amelyek nem voltak módszertanilag és kritikailag megalapozottak. Hasonlóképpen problematikus a korábbi nyelvészeti irodalom ún. palóc nyelvjárás fogalma, amely néhány hangtani jelenség alapján az északi magyar nyelvterület nagy részét a palócokhoz köti, palócokról nevezik el. � Irod. Szeder Fábián: A palóczok (Tud. Gyűjt., 1819); Hunfalvy Pál: Magyarország Ethnographiaja (Bp., 1876); Pintér Sándor: A palócokról (Bp., 1880); Malonyay Dezső: Hont, Nógrád, Heves, Gömör, Borsod magyar népe. A palócok művészete (Bp., 1922); Módszerek és feladatok (szerk. Bakó Ferenc, Eger, 1969); Kocsis Gyula: Bibliográfia a palócok kutatásához (Eger, 1974); Manga János: Palócföld (Bp., 1979).

Utcarészlet (Hollókő, Nógrád m., 1970-es évek)