HAVASI DAL

Valamikor,ó,Istenem,be régen,
még ifjú volt a föld,s nagyon meleg,
s harangvirágos színű,tiszta égen
nem vándoroltak szürke fellegek.

Erdők felett végtelen volt a hajnal
és gyöngyvirág nőtt minden lomb alatt
és ezredéves rügybontó tavasszal
a boldogság szőtt rózsás fátylakat.

Madár dalolt a lombok sátorában,
rózsákat szórt a szikla-szarkofág,
a boldogság virágos hajnalában
zengett az élet és az ifjúság.

Hanem egyszer,miként a néma fákra
halkan,lopózva száll a szürkület,
a szörnyű ember romboló csírája
örök csatára készen megjelent.

Aki semmiségért végtelent merészel,
ön-Istenével vakmerően csatáz,
az őserőt legyűrte törpe ésszel,
miként Odysseus egykor az óriást.

Elűzve azt a rózsás-arcú csendet,
mely lomb-homályban oly némán haladt,
s a patak többé hiába csenget
tündérré váló régi fák alatt.

Ködöt hozott,és felleget a földre,
és hervadás kisérte és moha,
térdet hajtott a nagyvilág előtte,
de a fenyves,az ősvadon soha!

Dacos fejét az ég felé emelte
z emulásra váró ősvadon,
sorvadni kezdett némán rendre,rendre,
miként a Niebelugok hajadon.

Mikor a szürke,vén havas tetőre,
szellőt lehel a fátylas arcú est,
a némaság mogorva fenyves-őre,
valami régi,régi dalba kezd.

A fenyvesek komor hőskölteményét
csodálja bár,de meg nem érti senki,
melyben ősrégi álmát,szenvedését
harmat-virágos könnyel temeti.

Hallgasd,amit a fenyvesek zenélnek,
mikor közöttük szellő lengedez.
mert egy haldokló őserő szívének
a végtelenbe dobbanása ez.


WASS ALBERT

Válasz

...a vers nagyon szép.....

Előzmény

Válasz

MENEDÉK

Ott fenn az Örvénykőnél mennydörög,
Körül a tisztást hűs eső veri.
Reánk fenyők kerek sátra veri.
az ige hull: örök,nem emberi.,
Arról,hogy életünk magába zárta
keresztségünk,a csodálatos bárka......
véd, biztosabban,mint a fenyők sátra,
és visz át minden poklon,viharon,
Benne rejtőzni örök oltatom.

Nézem a zölden ránk boruló sátrat,
a fenyőket. Most ők is prédikáltak.
Az alájuk bújtakat befedezték,
mint a keresztség,
Krisztus drága vére.

Mennydöröghet az Örvénykő felett.
Hullhat a zápor a tisztás füvére....


Túrmezei Erzsébet

Válasz